Története

Őstörténet, népvándorláskor

A település pleisztocén kori üledékeken terül el. A legrégebbi muzeális értékek a pleisztocén végéből származó futóhomokrétegből kerültek elő. Az ősállatok és -növények nyomaira Szalay Gyula nyomán figyeltek fel: cirbolyafenyő, ősi mohanövényzet és csontok. Mindezek egykori tundra-jellegű klímáról tanúskodnak.

Az ember megjelenéséről tárgyi emlék nem tanúskodik. Csak a neolitikumból vannak emlékek, de Csongrád megyei ásatásokból sejthető az emberi jelenlét. Mindössze egy neolit (vagy inkább bronzkori) emlék van, egy 1973-ban előkerült baltafej, amit a Kiskun Múzeumban őriznek. A további régészeti anyagegyüttes feldolgozását hátráltatta, hogy a múzeumban évekig nem dolgozott régész, az előkerült leletek pontos lelőhelye ismeretlen maradt. A terület az 5. századig a szarmatáké volt, a század közepén a hunok, majd a hunok uralma alatt élő szkírek birtokába került. A szkírek nyomait egy 1901-es lelet fényképes dokumentációja őrzi, a lelet a kecskeméti Városi Múzeumban pusztult el az első világháborúban. Az avarok a 6-7. században hoztak létre kisebb településeket a környéken. Számos avar sír került elő.

Honfoglalás, Árpád-kor

A honfoglalás korából szórványemlékek vannak. Egy 1970-es ásatás (H. Tóth Elvira vezette) során előkerült tarsolylemez viselője részt vett a 924-es kalandozásban.

István király rendelete alapján felépült az első keresztény templom, amit ma a Templomhalom rejt. 2008 nyara óta ásatások folynak a területen. A rengeteg tárgyi emlék és a régi temetkezési hely részletei mellett előtűnt a templom déli falának nyomvonala is. A feltárások befejezését követően egy emlékpark kialakítását tervezik.^[4]

A kunok IV. Béla idején érkeztek a területre, először 1239-ben, majd 1246-ban. A kunok szállásterületei érintették Félegyházát.

Anjou-kortól 1727-ig

Az Anjou-kor a kunok feudalizálódásának időszaka. A folyamat Zsigmond uralkodása alatt gyorsult fel. Okleveles emlék 1389-ben említi először Félegyházát Feleghaz alakban: az irat megtiltja a szeri nemeseknek, hogy a Szegedről Szeren, Félegyházán átutazó kereskedő polgároktól vámot szedjenek. Félegyháza tehát a Budára vezető kereskedelmi útvonal mentén feküdt. Azt azonban nem tudni, hogy mezőváros volt-e, és mikor vált a 17. századi Kiskunság részévé. (Kiskunság megnevezés a 16. század előtt nem létezett.) A Templomhalomból szegényes Anjou- és Zsigmond-kori leletanyag került elő (Bálint Alajos, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója vezette az ásatást). Érdekesség, hogy kun lakosságra valló temetkezési forma nem került elő.

A török a mohácsi csata után teljesen elpusztította Félegyházát. Buda ostroma után Szulajmán az Alföld számos más városával együtt felégette, Kemálpasazáde feljegyzése szerint 1526. szeptember 27-én. A feljegyzés szerint „Feleghasz”, „Kamika”, „Perlek”, „Kecskeme”, „Peszir” városok fegyverrel próbáltak ellenállni. A terület elnéptelenedett.

1699-ben I. Lipót a Jászkunságot (a Kiskunság, a Nagykunság és a Jászság összefoglaló neve az egykori okiratokban) elzálogosította. Félegyháza területe ekkor még mindig néptelen. A Rákóczi-szabadságharc után a Német Lovagrend ideiglenes zálogbirtokként bírhatta a Jászkunságot. 1731-ben lemondtak a területről, a joghatóság a Pesti Invalidusok Házára szállt.

18-19. század

Az újbóli betelepülés valószínűleg már 1727-ben megkezdődött. A telepítési felhívás 1743-ban történt, Podharadszki György, a Jászkun kerület kinevezett adminisztrátora bocsátotta ki. Fennmaradt a jászfényszarusi telepesek levele.

1745-ben Mária Terézia engedélyezte a korábban jogtalanul eladott területek visszaváltását (redempcióját). Megerősítette a jászok és kunok régi kiváltságait, mentesültek a jobbágyi kötelezettségek alól. Ezért a szabadságért 573 000 forint zálogot kellett fizetniük. A megváltott területek redempciós összege: Félegyháza földjéért 12 100 Ft, Ferencszállás pusztáért 7000 Ft, a fél Galambos pusztáért 5000 Ft, a fél Kisszállás pusztáért 2750 Ft, Félegyháza nagyvendéglőért 2000 Ft, összesen 28 850 Ft. Ezt az összeget még nem fizették ki, mikor 1753-ban 6000 forintért megváltották Csólyospusztát, 1758-ban 5000 forintért Galambos puszta másik felét. A város határa ezzel 58 000 katasztrális holdra nőtt.

1774-ben Kiskunfélegyháza mezővárosi rangot kapott Mária Teréziától, mely státusz évi 4 országos vásár tartását engedélyezte. Ekkor már épült a város barokk temploma, aminek a köveit a régi Félegyháza török által pusztított temploma köveiből építettek.

Félegyházát a kereskedelem emelte a többi kiskun telep fölé. Kiskunfélegyházán a görögök voltak az első kereskedők, akik az egykor híres keleti levantei kereskedelem hagyományait hozták magukkal, s a várost bekapcsolták a Hanza városok felvonulási területébe. Félegyháza telepítőinek a mezőgazdaság volt a főfoglalkozása. A városi rang és a vásártartási jog elősegítette ugyan egyes iparágak fejlődését (kovács, bognár, szíjjártó, szűcs stb.), s a kiegyezés utáni konjunktúra létrehozott egy viszonylag jómódban élő réteget, de a mezőgazdaság monokulturális jellege megmaradt. A város ipara a 19. század végén indult fejlődésnek (malomipar), majd az 1950-es évektől folytatódott (vegyipari gépgyár, műanyaggyár, cipőgyár).

A 19. században a polgárság újszerű igényeit jelzik a középületek: az első, klasszicista városháza, amit az új építésekor lebontottak, a szintén klasszicista Hattyú-ház, amiben Petőfi Sándor apja bérelt mészárszéket, a régi Duttyán vendégfogadó. A század második felében Budapesten már virágzó építészeti stílusokban épületek a házak: a neoreneszánsz Szent István-templom, Klazsik-ház, a romantikus Holló-ház, az eklektikus Kalmár-kápolna, ami alapítványi templomként épült.^[5] A századvégen a műpártolás is jelentős volt, a Kalmár család magánkápolnát építtetett, az általuk szponzorált fiatal festők pedig akár Párizsba is elutazhattak, így Holló László. A századfordulón épült fel az új városháza szecessziós stílusban, és rengeteg polgári lakóház, kialakult a mai Félegyháza utcarajza.

20. század

A város közigazgatásának vezetői 1746-tól

Főbírók

• 1746 Pál Mihály
• 1747 Ficsur Pál
• 1748–1749 Szabó András
• 1750 Kristoff Mátyás
• 1751–1752 Dobos Pál
• 1753 Dinnyés János
• 1754 Szabó István
• 1755 Móczár Jakab
• 1756 Szabó András
• 1757 Szabó István
• 1758 Nagy Péter
• 1759 Szabó Mihály
• 1760–1761 Horváth György
• 1762 Endre András
• 1763 Móczár Jakab
• 1764 Tarjányi János
• 1765 Csák Albert
• 1766 Endre András
• 1767 Szabó Mihály
• 1768 Czakó András
• 1769–1771 Török Ferenc

Polgármesterek

• 1872–1879 Móczár József
• 1879–1888 Molnár István
• 1888–1897 Zámbó Géza
• 1897–1909 Szerelemhegyi Károly
• 1909–1915 Dr. Molnár Béla
• 1915–1918 Dr. Biró László
• 1918 Dr. Horváth Zoltán (a helyi Nemzeti Tanács elnöke)
• 1919 Iványi Sándor (a helyi Direktórium és a Munkástanács elnöke)
• 1919–1929 Dr. Holló Béla
• 1929–1936 Dr. Tóth József
• 1937–1938 Dr. Ring József
• 1939–1944 Dr. Rozsnyay Béla
• 1944 Dr. Pálos Károly
• 1944–1945 Dr. Csányi Sándor
• 1945–1948 Juhász Kálmán
• 1948–1950 Cseh László

VB. elnökök

• 1950–1953 Kácsor Mihály
• 1953 Kocsis József
• 1954–1957 Horváth Béla
• 1957–1990 Dr. Dobos Ferenc

Polgármesterek 1990-től

• 1990–1994: Ficsór József
• 1994–1998: Ficsór József (MSZP-SZDSZ)^[6]
• 1998–2002: Ficsór József
• 2002–2006: Ficsór József
• 2006–2010: Ficsór József
• 2010–2014: Kapus Krisztián (Fidesz)^[7]
• 2014–2019: Csányi József (Nemzeti Fórum)^[1]
• 2019-től: Csányi József (Nemzeti Fórum)

Forrás: Wikipédia